Matolcsy bejelentett, az MSZP egy pontot talált, amivel egyetért
Mesterházy Attila szerint a nemzetgazdasági miniszter szerdán újabb, a legnehezebben élőket sújtó megszorításokat jelentett be.
Mesterházy Attila szerint a nemzetgazdasági miniszter szerdán újabb, a legnehezebben élőket sújtó megszorításokat jelentett be.
Jövőre 3,5 százalékos, majd 3-4 százalékos, illetve alternatív 4-6 százalékos gazdasági növekedéssel készül a benyújtandó új konvergenciaprogram, s mindkét esetben Magyarország tartja a strukturális deficitcsökkentő pályát - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormány szerdai döntése után tartott tájékoztatón.
Soron kívül 181 millió forintos visszatérítendő támogatást kap Pest megye Pintér Sándor belügy- és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter döntése alapján - erősítette meg az MTI információit Ambrus András, a megyei önkormányzat sajtófőnöke kedden.
A tagállamoknak végre kell hajtaniuk a strukturális reformokat a fenntartható fejlődés érdekében, ezek után lehet erős Európa, lehetnek erősek a bankok, növekedhet a gazdaság, és új munkahelyek jöhetnek létre - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, az ECOFIN ülés elnöke szombaton Gödöllőn.
A gazdaságban meglévő kockázatok miatt a 250 milliárd forintos stabilitási alap végleges zárolását javasolja Matolcsy György Orbán Viktor miniszterelnöknek; a nemzetgazdasági miniszter ezt szombaton Gödöllőn jelentette be.
Magyarország követi azt a gazdaságpolitikát, amelyet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) "Út a növekedéshez" című kiadványában megfogalmaz, azaz strukturális reformokkal csökkenti az adósságállományt - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kiadvány bemutatásán csütörtökön Budapesten. "Ez a Széll Kálmán-terv lényege" - tette hozzá.
A kormány szerdai ülésén megtárgyalta a konvergenciaprogram első tervezetét - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kabinet ülését követően.
Az Audi 11,2 milliárd forint állami támogatást kap győri gyárának bővítéséhez - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán.
Nincs garancia rá, hogy a Nemzeti Kulturális Alap költségvetését ne sújtsák újabb zárolások, ezért elnöke, Jankovics Marcell a magyar uniós elnökség után tárgyalni akar Matolcsy György gazdasági miniszterrel - számol be a Magyar Nemzet.
Az MSZP gazdasági szakpolitikusa szerint "brutális bejelentés", hogy csak 3 hónapig jár majd a munkanélküli járadék, hiszen jelenleg 490 ezer a munkanélküliek száma és a statisztikák szerint kétharmaduk, tehát több mint 300 ezren nem találnak állást 3 hónapon belül.
Az MSZP szerint a csomag minimális társadalmi egyeztetés nélkül született meg.
Embertelen lépésre szánta el magát a kormány azzal, hogy a munkanélküliséggel kapcsolatos segélyezés időtartamát csökkenti - mondja az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége. Borsik János szerint szakmaiatlan és előkészítetlen döntés született.
Az LMP véleménye szerint amit Matolcsy György szerdai bejelentései nyomán meg lehet tudni "az Orbán-csomagról", az sokkal keményebb megszorításokat vetít előre, mint amire eddig számítani lehetett - mondta a nemzetgazdasági miniszter szavaira reagálva Vágó Gábor.
Magyarországon minden munkanélküliséggel kapcsolatos juttatás 90 napra jár majd 2012-től, mivel a jelenleg érvényben lévő munkakereséssel és állástalansággal összekapcsolódó járandóságok nem ösztönzik a visszatérést a munkaerő-piacra - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormányülést követően.
A kormány átalakítja a gyógyszerkasszát 2012-től, és a MÁV 300 milliárd forintos adósságát államadóssággá konvertálja, majd a közösségi közlekedés költségeit reform keretében, több lépcsőben kívánja csökkenteni 2014-ig - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányülést követő sajtótájékoztatón Budapesten.
A szocialisták szerint a nemzetgazdasági miniszter egyaránt lehetetlen helyzetbe hozza az oktatási, kulturális és önkormányzati intézményeket.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter munkacsoport felállításáról döntött a Széchenyi Pihenő Kártya mielőbbi bevezetése érdekében - közölte a minisztérium kedden.
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Bizottságának elnöke szerint nincs biztosíték arra, hogy "a költségvetési zárolások tempója leáll", ezért tárgyalna Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel.
Április 6-i ülésén tárgyalja első olvasatban a konvergenciaprogramot a kormány, amelyet április 15-én küld el az Európai Bizottságnak.
Ellentmondásos a kormánynak az a terve, hogy az e-útdíjat az államadósság csökkentésére fordítaná - írja a Hírszerző. A nemzetgazdasági miniszter március elején jelentette be a használatarányos útdíj bevezetését 2013. január elsejétől, és az ígéretek szerint az ebből befolyó évi 100 milliárd forinttal az államadósságot mérsékelnék.